2013. január 10., csütörtök

Karácsonyi ünnepség

A karácsonnyal összekapcsolódó hagyományok többféle forrásból erednek. 
1. A római világban a Saturnalia (dec. 17.) a vidámság és az ajándékozás napja volt. A római újévkor (jan. 1.) a házakat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak. 
2. December 25-ét az iráni isten, Mithra születésnapjának is tartották, akit az Igazságosság Napjának neveztek.
3. A magyar karácsony szó szláv eredetű, a téli napfordulóra utal. Ilyenkor ettek, mulattak, meggyújtották az ünnepi fahasábot, elfogyasztották az ünnepi süteményt, fenyőfát állítottak, zöld növényekkel díszítették a házakat, jókívánságokat és ajándékokat váltottak.
Máig tisztázatlan, miért került a karácsony december 25-ére, de valószínű, hogy a régi keresztények így akarták háttérbe szorítani a pogány ünnepet.  A XVIII. században karácsony ünnepének még nem volt akkora jelentősége, mint húsvétnak. A karácsony a millenniumi időkben kezdet szokássá válni. Ma a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, Jézus a Megváltó születésének napja: a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe.

A tűz és a fény a meleg és a hosszú élet jelképei, ezért mindig fontos szerepük volt a téli ünnepeken, akár pogány, akár keresztény felfogásban. A karácsonyt hagyományosan a család és a gyermekek ünnepének is tekintik, akik a kis Jézus (keleten és a katolikus nyugati vidékeken) vagy Szent Miklós, a Mikulás (nyugati protestáns országokban) nevében kapnak ajándékot.




2012. december 3., hétfő

Az adventi naptár története

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Gerhard Langnak hívtak. Minden évben türelmetlenül kérdezgette anyukáját, mikor jön már a Jézuska. Azért hogy tudja a kisfiú, hány napot kell még várnia, édesanyjának támadt egy ötlete. Fogott egy kartonlapot, 24 mezőre osztotta és mindegyikbe rakott egy bonbont. Gerhard minden nap megevett egyet, így tudta hány nap van még hátra karácsonyig. A kisfiú idővel felnőtt, és eszébe jutott édesanyja naptára. Ezért elhatározta, ő is készít adventi naptárat, hogy a többi gyereknek is örömet szerezhessen. Azóta a világon sokfelé készítenek hasonlót.

2012. november 26., hétfő

Híres romák: Csányi Sándor

Édesapja roma, édesanyja magyar származású. Az általános iskola elvégzése után épületgépészeti szakközépiskolában tanult. Érettségi után a kaposvári Csiky Gergely Színházban segédszínészként tanult. Közben háromszor felvételizett sikertelenül a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Majd negyedik nekifutásra felvették. 
Ismertebb filmjei:
Kontroll
Szabadság, szerelem
Magyar vándor




Forrás:
http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20091210-csanyi-sandor-egyelore-konnyu-jofejnek-lenni-interju-a-poligamy.html
http://www.life.hu/legykepben/20121123-csanyi-sandor-magyar-szinesz-elarulta-roma-szarmazasat.html
http://www.storyonline.hu/sztarlexikon/csanyi_sandor/

2012. november 19., hétfő

Gyermekjogok világnapja

Magyarország 1990- ben írta alá a Gyermekek jogainak konvencióját. Ettől az évtől kezdve november 20.- án, hazánkban is megemlékezünk a gyermekek világnapjáról.
Bővebb információ: UNICEF

2011. december 2., péntek

Fogyatékkal Élők Világnapja

Az ENSZ december 3-át a Fogyatékos Emberek Világnapjává nyilvánította 1992-ben, hogy felhívja a figyelmet a baleset, betegség, katasztrófa következtében fogyatékossá váltak problémáira.




Forrás: